“…és mi újság?” Gévai Juli

Most, hogy már véget ért az m3 csatornán a Kölyökidő ismétlés, de a facebook és blog közönségünket sem akarjuk olvasmány nélkül hagyni, gondoltam körülnézünk, kivel, mi van?
 Elsőként Gévai Julit kérdeztük, mondja el, hogy van? 

Ha egy várandós anyuka ismerőssel találkozik, ezerszer feltett kérdésekre kell újra és újra válaszolnia. “Mikor születik? Fiú, vagy lány? Mi lesz a neve? Apa bent lesz a szülésen?” Az egyköri Kölyökidősöknek is van egy tipikus kérdéssora. Ha bemutatkozom, sokaknak dereng, hogy ismernek valahonnan. Kezdődik a találgatás, közös szülőfalu, sportklub, aztán összeáll a kép, KÖLYÖKIDŐ! Sokan mondják, “Milyen jó volt”, hogy “Ezen a műsoron nőttek fel”, és, hogy “Ma már nincs ilyen, milyen kár!”. Ilyenkor én mindig fülig pirulok, meghat, és meg is döbbent, hogy lassan 20 év távlatából milyen sokan emlékeznek elevenen a műsorra, sokszor kívülről fújják a szereplők neveit, a sztorikat. A beszélgetéseknek ezen a pontján érkezik a “menetrendszerinti” kérdés, amit – mivel állítólag még mindig sokakat érdekel- most a nagy nyilvánosság előtt megválaszolok  “És Te maradtál a Tv-nél?” Ha nem is TV-nél, de a média megmaradt. A Class Fm Rádió Morning show c. műsornál dolgozom most már hat éve, szeptember óta van egy rovatom keddenként “Juli élete” címmel, ahova párkapcsolattal, gyerekneveléssel, házasélettel kapcsolatos témákat viszek, illetve bármi olyan dolog szóba kerülhet, ami engem érdekel.

Mivel a műsor hat éve megy, ráadásul három nagyon penge műsorvezetővel- Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri, és Vadon Jani- ülök szemben új témát hozni, és azt számukra is izgalmasan tálalni nagyon nehéz, de igyekszem állni a sarat.

(Lábjegyzet: Igen. Mindhárom srác nagyon jó fej, szeretek velük dolgozni. Nem, Balázs nem egy beképzelt majom, szuper főnök.)

A rádió mellett írok. Újságoknak. Most a leggyakrabban a Fanny Magazinnak, de az Éva Magazinban, és a Test és Lélek magazinban is rendszeresen megjelennek cikkeim. Az újságírást nagyon szeretem, és bár cikkírás közben mindig nagyon nyűglődöm, mert állandó rohanásban vagyok, és mire pont rááll az agyam, már pattanok is fel, és szaladok a gyerekekért, a kész cikkek látványa mindig megelégedéssel tölt el.
Aztán persze a beszélgetéseknek ezen a pontján érkezik a másik “menetrendszerinti” kérdés:
“A többiekkel mi újság? Tartjátok még a kapcsolatot?”
Sajnos nagyon ritkán járunk össze, ami úgy, hogy együtt nőttünk fel, nagyon szomorú. Évente talán, ha egyszer találkozunk, olyankor persze folyton megfogadjuk, hogy ilyet gyakrabban kellene, mert mindig nagyon jó a hangulat, hatalmasakat nevetünk, nosztalgiázunk. Fura, hogy minden ilyen találkozáskor ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk, ebben a társaságban valahogy senki se változik, legfeljebb a körülmények. ..

És hogy a többiekkel mi van? Azt majd mondják el Ők maguk, majd aki mégse, arról pletykálunk.

Puszi Mindenkinek!
Svraka-Gévai Juli