SOROZATUNK EHETI VENDÉGE
A KÖLYÖKIDŐN KÍVÜL IS SZTÁR: KINIZSI OTTÓ
Sokat dolgozom. Szeretem, amit csinálok, és persze panaszkodni is, hogy milyen sokat dolgozom. Már lassan felnőtté érik az a generáció, aki még a képernyőről emlékszik rám, már elég hosszú ideje átálltam a sötét oldalra. A szó szoros értelmében. A reflektorfény helyett egy másfajta alkotás lehetőségét választottam. És nagyon élvezem.
Az elmúlt néhány évben voltam (és vagyok) rendező, vágó, kompozitőr, dramaturg, postprod supervisor, creative és associate producer, asszisztens, project manager… Sok látszólag különböző munkakör, pedig mindegyik ugyanarról szól nekem:
alkotásról, valami létrehozásáról, irányításáról, terelgetéséről, közlekedésről a kollégák között. Emberekkel való együttműködésről, konfliktuskezelésről, sikerről, kudarcról, élményről, felelősségről, kötelességről.
Szerencsés vagyok, mert a nő, akit elvettem feleségül (ő is gyönyörű egyébként), időközben több is lett, mint fele-ség. Mondjuk úgy, hogy ő a legjobb barátom.
És ugyanezt találom, szeretem a munkán kívül, itthon is.
Itthon is terelgetek… két gyönyőrű kislányomat, akik már nem annyira
kicsik. És már inkább ők terelgetnek engem. Tőlük tudom, hogy Snapchat,
hogy Swag, meg, duckfaceselfie, és ilyen, és ehhez hasonló fontos
dolgokat.
Röviden, kösz jól vagyok…Persze a nyálas szöveg helyett lehetne okoskodni, meg panaszkodni, hogy a régi szép (kölyök)idők, meg a devizahitel, meg a számlák, az adók, a mókuskerék a worklifebalance, de, ahogy a nagylányom mondaná: YOLO.
És most már tényleg nem írok többet, mert éppen indulok egy számomra, és a kölykök számára is fontos, és meghatárózó személy születésnapját ünnepelni, akinek nagyon sokat köszönhetek.
