Összefutás – 2018

találkoztunk, jót dumáltunk

Változnak az idők. A gyerekekről esett a legtöbb szó. De néztünk nagyon nagyon régi werkvideókat, ezt pl, meg ezt is.

Yannick nem ért oda, ahogy szokott, de telefonon tárgyaltunk, ahogy Blazsovszkí Petivel is, akinek gratuláltunk sommelier-ként elért rangjához, szívesen jött volna, de szolgálatban volt

Robi mesélt, ahogy szokott, a lányok a gyereknevelés kérdéseire tértek, miután az emlékek idézése és – na persze –  az ottnemlevők “kipletykálása” véget ért.  A gyereknevelésbe aztán a fiúk is belebeszéltek, igazi alfa apákként :),  hogy is másként.

Megtudtuk, hogy Réka két kislánya és  Borbi 3 “nagyfia” együtt járnak, vagyis a két nagy együtt jár iskolába,  a két kicsi meg szerelmes egymásba, már bölcsi óta. A középső Borbi ivadék kimarad ebből, de köszöni jól van 🙂 Réka Vlogját nézhetjük szerdánként, ahogy ezen a héten is, ( és a kávézó is remekül megy), Julit gyakran hallani a rádió1 műsorban és ír is, írhatna többet, pl forgatókönyveket, sorozatokat mert a Klipperek óta tudjuk, hogy az nagyon megy nek Robit országszerte láthatjuk saját színháza gyerekelőadásain.  Kristóf továbbra is egy nagy nemzetközi televíziós produkciós iroda egyik vezetője.
Hát így!
most már egy kölykök kölykei találkozót is össze kell hozni, mert lassan a kölykök kölykei is kinőnek a kölyökkorból
Ne mondjátok meg senkinek, de az első generációs kölyökidősök már negyven körül vannak..
Ajánljuk mindenki figyelmébe a kökykökkölykei oldalt

( A képekés a tudósítás Takács Vera blogoldaláról van )